Történet

Az armagnac a legrégebben gyártott francia borpárlat. Már a középkorban is ismert volt gyógyító hatásáról. Készítéséről a 14. századtól kezdve vannak feljegyzések; a legelső ismert ezek közül Vital Du Four bíboros 1310 körül írt jegyzete, amelyben a párlat 40 féle jótékony hatására hívja fel a figyelmet. Később mind inkább fontos kereskedelmi cikk lett (főként a hollandok által), amelyet 1830-tól a Garrone egyik hajózható mellékfolyóján (Baïse) szállítottak. Az 1870-es években az itteni szőlőültetvényeket sem kímélte a filoxéra, a megújulás egészen a 20. század elejéig váratott magára. Egy 1909-ben hozott rendelet határozta meg azt a területet, ahol armagnac néven lehet érlelt borpárlatot készíteni, 1936-ban a vidék eredetvédett megjelölést (AOC – Armagnac Appellation Contrôlée) kapott, és felosztották 3 armagnac régióra.

Területi besorolás

Csak a Délnyugat-Franciaországból, Gascongne területéről származó borpárlatot hívhatják armagnacnak. Három termőrégiója: nyugaton Bas-Armagnac, középen Ténarèze és keleten Haut-Armagnac. Bas-Armagnac régióban készülnek a legfinomabb és legelegánsabb italok, amelyeket egészen gyümölcsös karakter jellemez, különösen a szilva aromája. Ténarèze adja a legrobosztusabb párlatokat, az itteni armagnac gazdagsága hosszú érlelési periódust követően bontakozik ki teljesen; bukéjában és ízében gazdag ibolyás hatások lelhetők fel. A területre legnagyobb Haut-Armagnac a 19. század erős keresletű időszakában kapcsolódott be a borpárlat készítésbe. Napjainkban erről a területről csak kevés és gyengébb minőségű armagnac kerül ki.

Készítés

A konyakhoz hasonlóan az armagnac is fehér bor lepárlásával és érlelésével készül. A filoxéra-járványt követően ellenálló fajtákkal telepítették be az itteni ültetvényeket is, amelyek közül borpárlathoz főként az Ugni blanc, a Folle Blanche és a Colombard szőlőt használják. A lepárlás a szüretet követő télen zajlik, és legkésőbb március 31-ig be kell fejezni azt. Az armagnac-ra specifikusan jellemző, az Armagnacais nevű lepárlókészülékben történő folyamatos lepárlás mellett, a kevésbé elterjedt konyak típusú, kétszeres lepárlási eljárást is alkalmazzák. Az így keletkező párlat 52-60 fokos lesz eltérően a Cognac régióban szokásostól, ahol ez 70% körül van. A párlatot francia tölgyfából készült, 400 literes hordóban kell érlelni legalább két évig. További fontos tényező a pince páratartalma, a szárazabb pincék ugyanis szárazabb, a nedvesebbek pedig bársonyosabb, kerekebb armagnac-ot eredményeznek. Ezek a tényezők és persze az Észak-Pireneusok lejtőinek talaja és az ottani klíma egyedi kombinációja teszi ezt a párlatot igazán egyedi karakterűvé és az egész világon ismertté.

Kor szerinti besorolás

Az armagnac palackjain – a konyakkal szemben – kormegjelölést és évjáratot is fel lehet tüntetni, ezért az armagnac-ok között számos igen régi évjárattal is találkozhatunk.