A cognacról általánosságban:

A cognac (ejtsd: konyak) tölgyfahordóban érlelt, eredetvédett francia borpárlat. Nevét előállítási helyéről, a franciaországi Cognac község borvidékéről kapta, melyet fehérbora, majd a belőle készült párlat tett híressé. A cognac nemzetközi eredetvédelem alá esik, amely többek közt az Európai Unióra és az Amerikai Egyesült Államokra is kiterjed. Szabályozása nemcsak a termő- és előállítási területet, illetve a felhasználható szőlőfajtákat korlátozza, hanem a borpárlatok általános szabályozásánál jóval szigorúbb technológiai követelményeket is támaszt. Az európai uniós szabályozás értelmében, a cognac nevet csak a szigorú feltételek teljesülése esetén viselheti az ital. A feltételek a következők:

  • az előállítás módja legalább 300 éve változatlan;
  • az italnak legalább 90%-a az Ugni Blanc, Folle Blanche vagy Colombard szőlőfajta borából kell készülnie, és a maradék 10%-ban is csupán a Folignan, Jurancon blanc, Meslier St-Francois (Blanc Ramé), Select, Montils, Sémillon szőlők borait jelentheti;
  • rézüstben történő kétszeres lepárlással kell készülnie és francia tölgyfa hordóban kell legalább két éven át érlelődnie. (Maga a tölgyfa származhat Európa egyéb területeiről is, de Limoges városát érintve kell megérkezzen – az ilyen tölgyfát „limousin” tölgynek is nevezik.)

Azt a vidéket, mely jogosult cognacot előállítani, hat zónára osztják fel. A hat zóna egyfajta besorolás, mely utal az onnan származó cognac élvezeti értékére. Az elnevezéseik a következők, az elismertség csökkenő sorrendjében: Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bon Bois és végül Bois Ordinaire.

A gyártási eljárás:

A cognac a kiemelt vidékeken előállított fehér borok kétszeri lepárlásából készül. A bor nagyon száraz, savas, könnyű bor kell legyen, melynek tisztán történő elfogyasztása kevéssé kellemes, de lepárlásra megfelel. Csak és kizárólag a szűk lista szerinti szőlőfajták bora használható fel cognac előállítására. A lepárlás a hagyományoknak és az előírásoknak megfelelő rézüstökben történhet. A kétszeri lepárlás eredménye egy színtelen szesz, mely kb. 70% alkoholt tartalmaz. A kifőzés végeztével legalább 2 éven át tölgyfa hordókban érlelni kell a párlatot, mielőtt azt cognacnak lehet nevezni és értékesítésre kerülhet. A végterméket általában 40% alkohol tartalmúra hígítják, tiszta desztillált víz felhasználásával. Legvégül a különböző cognacokból kikeverik (vagy más szóval házasítják) az értékesítésre szánt italt, biztosítva, hogy az ízek teljessége adott legyen minden egyes évjáratban. Mindegyik gyártónál dolgozik egy kóstoló mester, aki a keverék összeállítását határozza meg, és ő felelős azért, hogy az adott termék íze pontosan megegyezzen az ugyanott évtizedekkel korábban előállított cognac ízével. A cognac korát a keverékben szereplő legfiatalabb alkotó kora határozza meg.

A Delamain cognacról:

A Delamain az egyik legrégebbi név a konyakházak között. A kereskedő céget James Delamain alapította még 1759-ben, apósával, Jean-Isaac Ransonnal közösen, akinek révén a társaság a konyakgyártás kezdetéig visszavezethető gyökerekkel rendelkezik. A Delamain sem szőlőtermesztéssel, sem lepárlással nem foglalkozik, hanem olyan független termelőktől veszi át a párlatokat, akikkel már évtizedek óta tartanak fenn kapcsolatot. A kizárólag a Grande Champagne régióból származó párlatokra nem kötnek szerződéseket, az átvételt minden évben szigorú minőség-ellenőrzés előzi meg. Ezt követően a Delamain saját pincéiben érleli, majd keveri ki italait. A Delamain név alatt megjelenő konyakok magas minősége hosszú idők óta elismert, olyannyira, hogy egyéb gyártók gyakran hozzájuk hasonlítják a termékeiket.

A Delamain csak XO minőséget gyárt, legfiatalabb terméke a Pale & Dry nem kevesebb, mint 25 éves konyakokból van kikeverve. Finom eleganciát sugárzó világos ámbra színéhez intenzív virágos és vaníliás aromák párosulnak. Ízleléskor érett, lekerekedett, virágos jegyek jelennek meg, majd telt gyümölcsösség és nyomokban likőrős hatások tapasztalhatók.